Megvált néhány földjétől L. Simon László
Nincs már gyümölcsöse Gárdonyban, ahol több mint 10 hektárnyi szőlőt is eladott.
Nincs már gyümölcsöse Gárdonyban, ahol több mint 10 hektárnyi szőlőt is eladott.
A Fidesz korrupciós bűncselekményekkel megvádolt képviselője ezzel közel megduplázta megtakarításait, de semmi más változás nem történt az anyagi helyzetében.
42 millió forint értékű nemesfém - vagyis a nem is olyan régen tett, nyitó vagyonnyilatkozatához képest 30 millióval több - szerepel Bajkai István bevallásában, de több mint duplájára nőtt az állami megrendelésekkel kistafírozott ügyvédi irodájából származó bevétele is az Orbán ügyvédjeként emlegetett képviselőnek. Autója viszont még mindig nincs.
Vagyonnyilatkozatok jönnek-mennek, de egy valami biztos: Pintér Sándor vagyona óriási.
A cégei nevén lévő, januárig titkolt, elegáns Duna-parti lakást és romániai földjeit viszont most sem tüntette fel a bevallásban. A politikus sokat kavart 2018-ban: törlesztett egy nagyot a banki hiteléből, de közben magánszemélytől felvett egy másikat. A megtakarításai nagyjából annyival csökkentek, amennyit kölcsönadott valakinek. De mi lett vajon a 95+8 milliós osztalék sorsa?
A DK elnöke gyarapodott az előző vagyonbevallásához képest: nőtt értékpapírjainak árfolyamértéke, 12 milliót adott kölcsön magánszemélynek, de főként azért, mert 298 millió forintot vett ki egyedül tulajdonolt cégéből, az Altus-ból.
A KDNP elnök vagyonnyilatkozata alig változott, csak a miniszteri fizetése nőtt. Ajándék vadászatokat ezúttal sem vallott be, de már korábban azt mondta, hogy ezek nem függenek össze képviselői posztjával, ezért nem kell beleírni a bevallásába.
A befektetési jegyei stabilan vészelték át az elmúlt félévet.
A legfőbb ügyésznek az elmúlt évben alig valamicskét változott a vagyona.
2,9 millió forint a havi fizetése Trócsányi László igazságügyi miniszternek, mivel magasabb a miniszterként kapott juttatása, de egyetemi oktatóként is jobban keres az ELTE-n, illetve tanítani kezdett a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Megtakarítása egy 30 milliós betétalap fele részével nőtt, további vagyonában nincs változás.
Kúsznak fölfelé az értékpapírjai és jól áll a biztosításai eszközalapokkal is.
Kósa Lajosnak eseménydús éve volt – elég csak például a csengeri örökösnővel való kapcsolatára gondolni –, de nem anyagi értelemben.
A vagyonnyilatkozata alapján viszont fél év alatt nem sikerült törlesztenie a tartozásait. Nőttek viszont a megtakarításai.
Mivel lapunk előre megtudta múlt év végén, hogy Ungár Péter vagyonkezelőre bízza a családja érdekeltségébe tartozó ingatlancégben meglévő részvénycsomagját, az LMP-s képviselő vagyonnyilatkozata nem okozott meglepetést. Az ingatlanbefektető cég részvényei így kikerültek a vagyonnyilatkozatából, viszont még egy vidéki lapba vásárolt be. Leadott bevallását engedélyével már az éjféli határidő előtt közöljük.
Hirt Ferenc országgyűlési képviselői helyét veszi át.
Otthagyta a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportját Székely Sándor. Függetlenként dolgozik tovább.
A fideszes országgyűlési képviselő Hódmezővásárhelyen tette le olyan helyen a városi terepjáróját, ahol nem lett volna szabad.
Visszamegy szolgálni a Magyarországi Református Egyházhoz, a két feladat pedig összeegyeztethetetlen.